2013-11-28 09:50:06

Hétvégi csemege az agynak.

A 21. század ellenére nagyon sok tanár még mindig a régi

Hétvégi csemege az agynak.

 "Szakadék" tátong a tanulók - tanárok - szülők között. A tananyag a régi, az elvárások hatalmasak, a világ felgyorsult. A tanárok idegesek, mert "le kell adniuk az anyagot", ezért úgy haladnak a tankönyvvel, mintha a szél forgatná azok lapjait. Az nem igazán izgat senkit, hogy a "leadott" anyag valóban átadott anyag is? Értik a tanulók az anyagot? Errenincs idő. Így jön létre az a furcsa jelenség, mely akadémikus analfabétákat eredményez. Hatalmas lexikális anyagot "töltenek" a fejekbe, amelyek gyakorlati alkalmazására nem tanítják meg ezeket a fejekkel ellátott testeket.

A 21. század ellenére nagyon sok tanár még mindig a régi "fapados" mennyiségi módszert alkalmazza, ami egyrészt száraz, a tanulók számára élvezhetetlen és sokszor érthetetlen. Ezzel a módszerrel néhány monotonitást tűrő egyed képes lesz a lexikális tudás befogadására. Egyesek megtanulják a tankönyvi anygot: nyelvtani szabályokat, az írást, olvasást, viszont a nyelvet vagy más tantárgyat a gyakorlatban nem lesznek képesek használni, hiszen sosem próbálhatták ki. Az ember sajátos tulajdonsága, hogy az ismeretlen dolgokhoz félelemérzetet társít. A félelem pedig gátat szab a cselekvésnek. Ha nincs lehetőség tét nélkül, az iskolában kipróbálni dolgokat, azok, akik egyáltalán iskola után még ki mernek próbálni dolgokat, hatalmas, valódi, nagyobb téttel bíró kudarcokkal fognak szembesülni, amelyeket szintén egyesek képesek lesznek kezelni, vagyis túllépni rajtuk, míg mások nem.  Persze ez így van rendjén, DE miért ne adhatnák meg az iskolák a lehetőséget próbálgatásra? Miért ne tapasztalhatnák meg a gyerekek játékosan, kis tétek árán a kudarcot? Miért ne tanulhatnák meg már az iskolában az újrakezdés lehetőségét? Miért nem igazán fontos alap dolgokat tanulnak a gyerekek az iskolában, mint az együttműködés, az elfogadás, megbocsátás?

A tanórákon legtöbb esetben a csoportos, szituációs, kreatív beszéd- és kommunikáció központú foglalkozások helyett  a poroszos "csak a kérdésre felelj, ne gondolkodj" című tanár - diák "kapcsolatra" korlátozódik az óra. Ebből szinte egyenesen az következik, hogy a tanuló nem is fog gondolkodni, hiszen ez nem elvárás, sőt szinte rossz tulajdonság. A dicséret szinte ismeretlen fogalom, ellenben a türelmetlen követelőzés, fegyelmezés, dorgálás annál kedveltebb módszer a tanításra. Ha csak a józan logikára hagyatkozunk, arra az egyszerű következtetésre jutunk, hogy a módszer teljesen hatástalan, sőt ellenállást vált ki. Miért is tanulna egy diák, akinek napi 8 órában tömik a fejét egy tábla és előregyártott tankönyvek anyagával mindenféle logika, magyarázat nélkül? Valójában ez egy futószalagos sorozatgyártás. De mit gyártanak az iskolák? Olyan felfedezést még nem sikerült tenni, amely segítségével bármilyen módon tankönyvek adatait be lehetne tölteni az agyba majd azt az agy azonnal értelmezni és használni is tudja. Vagy tévedek? A gyermek játszva tanul. Az embereknek ki kell próbálniuk, meg kell tapasztalniuk a dolgokat ahhoz, hogy azok rögzüljenek, hogy kialakuljon az összefüggés a dolgok között. Minden ember más. Erre rámutattak már kutatók, pszichológusok néhány évszázada. Ebből következik, hogy minden ember másképp tanul. Más módszerrel, eltérő időtartam alatt.
A tanítás kulcsa a megértés. Az embernek szüksége van arra, hogy megértse az összefüggéseket, kipróbálja magát különböző helyzetekben. A tanárok szerepe ebben áll. Megértetni a tanítványokkal a tananyagot, ami nem más, mint a hétköznapi életben való boldoguláshoz szükséges információk: írás, olvasás, beszéd, természet, idő, számok stb. Az iskolát mint olyan azért találták ki, hogy a kis embereket felkészítsék az életre. Hogy csoportosan átadjanak nekik egy alaptudást, amivel majd felnőttkorukban képesek lesznek elindulni, képesek lesznek az alapokat tovább építeni. Az Egyesült Államokban már régóta, Európában inkább csak néhány éve terjedő életfogytig tartó tanulás fogalma ezen alapszik. Tanítsuk meg egymást tanulni, hogy képesek legyünk lépést tartani a világgal, önmagunkkal. A jó pap is holtig tanul - így tartja a mondás is. Az életünk folyamatos fejlődés.A tanulást nem is lehetne abbahagyni. Ha nyitott szemmel járunk, minden nap tanulunk valamit, amivel jobban megismerjük önmagunkat és így könnyebben boldogulnunk az életben. Ha a tanulás szeretetét már gyerekkorban megutáltatják az emberekkel, milyen emberiséget nevelnek az iskolák? Ha az iskolák nem működnek közre abban, hogy megtanítsák tanulni az embereket, mi lehet a céljuk? Márpedig az iskola kötelező.

Hiába jöttek rá már egy ideje, hogy a beszédközpontú nyelvi foglalkozások, a kommunikáción alapuló órák  eredményesebbek, sok tanár nem áldoz a továbbképzésére, mert "nem éri meg".
Miért nem éri meg? - kérdem én, hiszen esetleg a tanárnak is sikerélménye lehet egy- egy órán, hosszú távon pedig egyre több tanuló esetleg még kedvelné is a nyelvórát, sőt a tanárt is? Szívesebben, könnyebben, gátak, félelmek nélkül járnának órára? Esetleg megértenék, miért lehet fontos a nyelvtudás? Talán szélesebb látókörű gondolkodásmódot alakítanának ki? Érdeklődővé válnának? Kérdeznének? Hát nem az lenne egy tanár feladata, legyen az bármilyen szak, hogy felkeltse a tanuló érdeklődését? A természetes kíváncsiságnál nincs jobb hajtóerő!
Ehelyett a tanárok elvárják, hogy tiszteljék őket rendületlenül, tanuljanak szorgalmasan, jól teljesítsenek. Mit adnak cserébe? Van egy mondás mely szerint azt kapjuk vissza, amit adunk ...
A tanári szakma hivatás. A tanárok kezében ott van a jövő. Az ő hatalmuk és felelősségük a jövőért felmérhetetlen. Azt gondolom, hogy közös érdeke minden tanárnak a minőségi tanítás, a szülőnek a megfelelő tájékozottság és a gyermekeik tájékoztatása a lehetőségeikről.


A következő cikkben, hivatalos forrásból is olvasható a fenti "szösszenet" alapja. A nyelvtanítás csak egy kiragadott terület. A probléma azonban tanításra, mint olyan sajnos ugyanúgy vonatkozik.

http://www.matud.iif.hu/2011/09/04.htm

Nagyon nagy út áll még az emberiség előtt, hogy felnőjön a jelenhez. Ehhez elsősorban nyitottság kell. Ez szinte mindenkiben ott van legbelül. Bátorság és elszántság szükséges a változáshoz. A változást a cselekvések okozzák.

Napfényes napokat és szép gondolatokat!

Nyelvet szeretnék tanulni!

Szeretnék feliratkozni a hírlevélre, naprakész nyelvtanulási tippeket szeretnék!



A "Lingvicoach" oldalán megjelent írásokat sem egészben sem részben nem lehet máshol megjelentetni a szerző írásos beleegyezése nélkül (lásd szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény). Ha szeretnéd felhasználni valamelyik írást, kérlek, lépj kapcsolatba velem a lingvicoach@gmail.com email címen.